Mint említettem a mindennapjaimat leginkább (napi 12 órában biztos) webprogramozással töltöm. Ebben a post-ban szeretnék bemutatni néhány technikát, technológiát, amelyeket könnyedén lehet használni. A mai post leginkább azoknak szól, akik már valamelyest jártasak a webfejlesztés világában, de ha valakit bővebben érdekel a téma, nyugodtan vegye fel a kapcsolatot velem, segíteni fogok.
Miután bemutattam a felhasznált framework-öket pár szóban, illetve 3rdparty apps-okat, amelyekkel egy a mai kor igényeinek megfelelő admin felületet le lehet programozni, bemásolok néhány képernyőképet is. Nézzük akkor az elejétől.
MVC (Model-View-Controller alapú) PHP framework
Az MVC modell követésével nagyon jól elkülönített forrást írhatunk, és rugalmasan bővíthető alkalmazást készíthetünk.
Nagyon jó user guide, ami alapján könnyen kiigazodhatunk a framework által nyújtott lehetőségek között.
A CodeIgniter framework könnyedén bővíthető saját librarykkel (tudom hogy csúnya így leírva, de ez van), amelyekkel akár a framework által kínált library-ket is lazán extendelhetjük, mindezt úgy, hogy nem ütjük agyon a "factory" megoldásokat.
PHP4 alapokon is működik, tudom ez már egyre inkább nem feltétel, magam is a PHP5 vonalat képviselem, de akkor is működik
Teljeskörű adatbázis osztály, ennek a bővebb leírása a user guide-ban.
Form és adat validáció
Security és XSS filtering
Lokalizáció teljeskörű támogatása
E-mail küldő osztály
File feltöltés
Kép szerkesztő funkciók (átméretezés, kivágás, stb....)
Több projektet is leprogramoztam már a CodeIgniter segítségével, az annak idején megírt saját library-ket könnyedén be tudtam emelni a CI (CodeIgniter) alá és minden további nélkül használtam/használom őket. Tehát a rengeteg kíváló PHP framework közül én a CodeIgnitert választottam, és nem bántam meg.
Ha kedvet kaptál a CodeIgniterrel való megismerkedéshez, akkor látogass el a weboldalukra.
jQuery - mit is írhatnék erről a remek JavaScript library-ről. Igazán nem tudom visszaadni azt, hogy mennyire felbecsülhetetlen értékről van szó. Amióta a jQuery-t használom a projektek fejlesztéséhez, megszűntek a különböző típusú böngészők miatti JavaScript "szopások" nagy része. Azért mondom, hogy nagy része, mert azért még mindig bele lehet futni egy-két érdekességbe.
A jQuery néhány nagyobb előnye:
gyorsan lehet kódolni vele a tömör használat miatt
egyszerűen megérthető, miután megismerted
következetes felépítés
crossbrowser
Igazából csak ömlengeni tudnék még, de azt meg nem akarok, úgyhogy nézzetek körül a weboldalán.
Az admin felülethez elengedhetetlen egy jó menü, amellyel egy normális menüstruktúrát is le tudunk írni. Erre remek alkalmazás a SuperFish, amely természetesen jQuery alapokon nyugszik.